Ezt olvasta már?


Interaktív élménytúra a Hajnali háztetők alapján

Ottlik Géza Hajnali háztetők című regényére épülő, interaktív, okostelefonra készített irodalmi sétaprogramot mutattak be Budapesten.

A keddtől letölthető alkalmazás segítségével a regényszöveg mellett az 1930-as évekbeli Budapesttel, a szereplőkkel, helyszínekkel ismerkedhetnek meg a résztvevők a mintegy hatórás séta alkalmával.

 

A programot bemutató sajtótájékoztatón elhangzott: az alkalmazást az Ottlik-emlékév alkalmából a Petőfi Irodalmi Múzeum felkérésére a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Kreatív Technológia Laborja készítette. Az irodalmi séta szoftverének megvalósítására az MTA SZTAKI vállalkozott a GUIDE@HAND hangos idegenvezető alkalmazás továbbfejlesztésével.

A séta a Mechwart ligetből indul. A regény elhangzó részletei szövegesen is megjeleníthetők, a sétáló pedig elmentheti kedvenc idézeteit vagy épp a helyszínen készített fényképeit. Az időbeli tájékozódást interaktív naptár segíti.







0
0
0

hírek innen, onnan

Hatalmas hajrával tett nagy lépést a Bajnokok Ligája négyes döntője felé a Veszprém

Ötgólos hátrányban is volt, mégis előnyből várja a a visszavágót a legutóbbi döntős ellen a magyar csapat.

Nagy tapasztalatú ügyvéd, Magyar Péter sógora – Kicsoda az új igazságügyi miniszter

Magyar Péter a Tisza Párt jogi igazgatóját, Melléthei-Barna Márton ügyvédet jelöli az igazságügyi tárca élére. A leendő miniszter...

Újabb minisztereket jelentett be Magyar Péter – kiderült, ki kerül a belügy és az igazságügy élére

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és leendő miniszterelnök csütörtökön nyilvánosságra hozta, ki vezeti majd a Belügyminisztériumot...

Gábor Dénes Egyetem: Az MI nem munkahelyeket, hanem feladatokat automatizál

Az egyetem elemzéséből az is kiderül, mit várnak el a munkáltatók.

Panyi Szabolcs: Kitúrnák Orbán Viktor emberét az Európai Bizottságból

Ursula von der Leyen akár ki is rúghatná Várhelyi Olivért, de inkább rávennék, hogy magától távozzon.

Gyulán sincs kolbászból a kerítés

Mintegy egymilliárd forinttal csökkent tavaly a Gyulahús Kft. bevétele, az adózott eredménye pedig közel megfeleződött.

Van Dijk végre bejelentette, hogy nem ő a főnök - Szoboszlai már a hétvégén csapatkapitány lehet?

A Liverpool holland védője nagyon egyértelmű kijelentést tett, amikor az egyik társáról kérdezték.

Magyar Péter egyetemi évfolyamtársa, sógora, ügyvédje, a Tisza jogi vezetője – bemutatjuk az új igazságügyi minisztert

Mellétheti-Barna Márton komoly nemzetközi ügyvédi irodákban dolgozott, majd rögtön 2024-ben csatlakozott a Tisza Párthoz. Az...

154 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút

Öt nap alatt 154 tonna út menti illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld napja alkalmából meghirdetett...

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. nettó árbevétele 2025-ben

A Nestlé Hungária Kft. 2025-ben 349 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez...

0

Sport

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

Kihagyta a tizenegyest, majd az újrarúgatott és a még egyszer újrarúgatott tizenegyest is

Rövid időn belül háromszor rontott tizenegyest a brazil futballista.

Balhé a BL-elődöntő után: Simeone nekiment az Arsenal tiszteletlen sztárjának

Ami a közvetítésből kimaradt: lökdösődés, dulakodás öltözőfolyosó bejáratánál a lefújás után Madridban.

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Arteta dühöng, nem érti, hogy miért vonták vissza a Bajnokok Ligájában az Arsenal tizenegyesét

Az Arsenal edzője értetlenül áll a játékvezető döntése előtt.

Simeone a nézőket sajnálja, Arteta dühöng a bíró miatt

A legtöbben a jó meccs ellenére az előbb megadott, majd visszavont 11-esre fognak emlékezni.

Ki volt gyáva: a bíró vagy az impotens VAR? Káosz és szégyen a Bajnokok Ligájában

Három tizenegyes, két gól, egy visszavont büntető – a szerda esti BL-elődöntő elsősorban nem a futballról szólt.

Alakul a botrány a kerékpárosoknál: rendzavarásra készülhetnek a BalatonFondo versenyen

Schneller Domonkos elnök szerint ennek oka egy megbízatása előtti időből származó megállapodás.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

Nem Slot, nem Alonso – megvan az ideális jelölt a Liverpool kispadjára?

A szurkolók többsége szerint nem kérdés, hogy eljött az ideje az edzőváltásnak.

0
0

Bulvár

Máris hullanak a csontvázak a Külügy szekrényéből ? Súlyos állítások érkeztek a tiranai nagykövetségről

Az utóbbi időszakban több, egymástól független forrásból is olyan információk jutottak el szerkesztőségünkhöz, amelyek szerint komoly feszültségek alakulhattak ki Magyarország tiranai külképviseletén.

„Ősszel már nem lesznek jóindulatúak” – megszólalt Varga Mihály, a Matolcsy-korszakról is beszélt

Varga Mihály kitért a forint árfolyamát befolyásoló legfontosabb tényezőkre és az új kormány gazdaságpolitikájára is. Mi történt? Varga Mihály interjút adott a hvg.hu-nak, melyben az új magyar kormánnyal várha

Nem várt fordulat a ledarált minisztériumi papírokkal kapcsolatban, az év levelét címezték nekik

Valaki meglátta a piaci rést a pletyka mögött és nem félt cselekedni.

Videón az ukrán mentőakció: Takaróval „álruhába” öltöztetett robot mentette ki a nagymamát az orosz támadások elől

Az ukrajnai háború egyik legkülönlegesebb mentőakcióját hajtotta végre a 60. önálló gépesített dandár katonái, amikor egy távirányítású katonai robot segítségével menekítettek ki egy idős nőt a tűzvonalb

Megvan az új Országgyűlés fizetési listája, ennyit kap majd egy képviselő

A képviselők juttatásait állítólag visszaveszi majd Magyar Péter és a Tisza-kormány, ám ennek ellenére szép összeget vihetnek haza havonta.

Magyar Péter szerint nincs tovább szükség erre az állami szervre: felszámolja a milliárdos intézményt

Jelentős állami szervezet felszámolását tervezi az új kormányzati erő a hatékonyság jegyében.

Opus-zuhanás: megszólalt az egyik leggazdagabb magyar, szerinte a jelenség nem gazdasági alapú

„Az életem nyitott könyv” – mondta az Opus elnöke, miután arról beszélt: nem szokta se megerősíteni, se cáfolni gazdaglistás becslésünket. Mi történt? Hosszú interjút adott a Telexnek Vida József, az Opus Gl

Nevetséges gyanúba keveredett egy fideszes csúcspolitikus, megindították az eljárást a hatóságok

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg a fideszes vezetőt.

Brutális összeg: 2600 milliárd forint közpénz folyt a NER vagyonlerakóiba

A Transparency International Magyarország birtokába jutott információk szerint a Tiborcz Istvánhoz tartozó alapkezelőt találták meg a legtöbb állami forrással.

Az Adidas szupercipőjét két perc alatt elkapkodták, de nyugi, viszonteladói oldalon 4000 dollárért megvehető

Óriási a kereslet a cipőért, amelynek részben köszönhető az új világcsúcs.

0